Zsikóné Kendra Klára

      Kóródi Vivien

      Óvodában kezdtem táncolni 3 évesen, s azóta nagyon fontos része lett az életemnek a néptánc és a hagyományőrzés. A tánc számomra boldogság, ha nem táncolhatnék csak fél ember lennék.

          Szegő Eszter

          1998 nyarán születtem, a néptánccal az általános iskolában találkoztam először. Minden héten – kihagyások nélkül – járok táncolni, s ha nem lenne a tánccsoport, én úgy érzem, nem tudnék élni. Ők az én pótcsaládom, és a tánc nagyon tetszik.

              Bolega Valéria

              Kicsit későn kezdtem el, de már 10 éve táncolok a Szigetesek között.
              Azzal, hogy lakóhelyemen a tánccsoport megalakult, egy gyerekkori álmom vállhatott valóra – közelebb kerülhettem a néptánchoz, amelyhez valami belső vonzás mindig is ott élt bennem. Úgy érzem a tánc talált meg engem.

                  Lados Nóra

                  Tanító, református hittanoktató vagyok. Jelenleg a Baár- Madas Református Általános Iskolában dolgozom. Érdeklődésem magyar hagyományaink,
                  felhalmozott gyakorlati és elméleti népi ismeretünk felé irányul. Kiemelten
                  foglalkoztat lovas kultúránk, illetve táncaink. Ez utóbbival komolyabban
                  néhány hónapja, 2011 tavaszán kezdtem el foglalkozni a Sziget Néptánc
                  Együttesben.

                      Szikavári Sándorné

                          Sziklavári Sándor