Hírek

Kiskunlacházi szüreti sokadalom

2019.10.05-én Kiskunlacháza vendégszeretetét élveztük. Meghívást kaptunk a szüreti mulatságon való részvételre és az azt követő bálra. Mindkét meghívásnak örömmel tettünk eleget.
Eddig is nagyon jó kapcsolatot ápolt a két csapat egymással, de ezen az estén még jobban összekovácsolódtunk.

Ezúton is köszönjük szépen a meghívást!

Szigetújfalu Szüreti fergeteges-forgatag

2019. szeptember 14-én Szigetújfalu vendégei voltunk a szüreti felvonuláson, és mulatságon. Az Újfalusi csapattal már régebben ápoljuk a kapcsolatot, kölcsönösen látjuk vendégül egymást. De volt szerencsénk az István, a király előadásában is együtt dolgozni és szerepelni, ami pedig nagyon összekovácsolta a barátságunkat is.
Más nemzetek táncát táncolva, de mégis egy nyelvet, a szeretet és összefogás nyelvét beszéljük.
Ezt megkoronázva ( István helyett ) hajnalig tartó vígadalomban volt részünk, csapat játékok, tánc, étel, ital,….
Egyszóval remek nap volt !

Köszönjük szépen a meghívást!

István, a király

A történet kezdete:
Pali bácsi(Kakuk Pál) egy kora tavaszi napon említést tett arról a tánccsoportnak, hogy nagy dolog van készülőben Ráckevén, a Vénusz színház rendezésében 2019. augusztus 20-án előadásra kerül az István, a király.
Melyhez Ő mint koreográfus adja tudása legjavát. És felajánlja a táncosainak a lehetőséget arra, hogy ők pedig tánctudásukat mutathassák meg a darabban….

A folytatás :
Belevetettük magunkat a hosszú és kemény munkába, megkezdődtek a táncpróbák.
A térség 6 tánccsoport tagjaiból verbuválódtunk össze, közel 80 táncos, természetesen mi Szigetesek is úgy gondoltuk ott a helyünk.
Fantasztikus élmény volt már az előkészületi munka is, verejtékben úszva akár este 10-kor is de lelkesen és vidáman!
És amikor csatlakoztak az előadóművészek is, akkor egyszer csak bekövetkezett a kiteljesedés.

A történet (vége) :
2019. augusztus 20 Ráckeve Vadkacsa szabadstrand 20 óra
Hatalmas izgalom, több mint 100 részvevő. A nézők csak gyűlnek, és gyűlnek. Elkezdődik az előadás. A szívünk a lelkünk az összes tudásunk beleadva tesszük a dolgunk, és érezzük, egyre nagyobb és nagyobb katarzisban fog végződni az előadás. Ugyanis 3000 néző tisztelt meg minket a jelenlétével, élte át velünk együtt az előadást, és a végén TÖBB EZER SZÍV egyszerre dobbant….
EGY CSODA VOLT!!!

U.i.: És nincs vége! 2019. október 22., Dabas, OBO Aréna 19:30 (plakát)

István a király


Olvass tovább

Táncos hírek, táncos események

Ugyan fellépésben eseménytelen, de egyébiránt mégis érdekes időszak van mögöttünk. A téli „uborkaszezonban”ismét megnéztük a Fővárosi Operett színházban a már hagyományos Néptáncantológiát, ami igen színvonalas volt – mint mindig.

Aztán megint csak a dolgos szerdai próbák, ami kicsit megerőltető, de ugyanakkor szeretjük is bár Pali bácsink feltett szándéka, hogy a kalotaszegi táncok nekünk kimondottan jól fognak állni – ha ugyan megtanuljuk valaha is!

A városi Duna-parti majálison természetesen ismét megpróbáltuk a nem túl népes nézősereget egy kicsit megmozgatni – bár ők inkább minket néztek volna. Na de több nap, mint pizza!

Merthogy a tánc után az Akácos Marika Vendéglő tulajdonosai isteni pizzát, gyrost, salátákat szolgáltak fel nekünk, majd a Játszótéri Fagylaltozó tulajdonosai láttak vendégül mindannyiónkat egy szintén isteni fagyira! Mindkét vendéglátó egységnek nagyon szépen köszönjük e gáláns felajánlást. Jövőre veletek ugyanitt!

 

Május 13-án a városi Helytörténeti Gyűjtemény és Múzeum 10 éves évfordulóján táncoltunk ismét, amit szintén nagy örömmel vállaltunk. (Itt a személyes kis ajándékon túl pedig nagyon finom lapcsánkát kaptunk, melyet az ÖTYE-klub asszonyai készítettek most is.)

Május 20-án, Kiskunlacházán várnak bennünket a már szintén hagyományos Összművészeti Kiállítás és Vásár műsorára.

Június 4-én, Délegyházán pünkösdölünk, 10-én a szigethalmi Városi Napok vendégei leszünk, majd 24-én pedig a szokásos Szent Iván Éji Tűzugrásra várja a Sziget Néptánc Egyesület az érdeklődőket, a tűzön való átugrás bátor jelentkezőit. Mi ott leszünk!

 

Sziget Néptánc Egyesület vezetősége

A tánc helye és szerepe a magyar paraszti kultúrában

Mit jelent a mai korban a hagyomány ápolása.

A helyi közösségekben kiemelt szórakozási formán kívül közösségteremtő alkalmak voltak ezek a táncos rendezvények.

Legfőképp a munkaalkalmak időszakában / aratás, szüret, fonók stb. /, ünnepekhez kötődve /farsang , májusfaállítás, pünkösd, kenyérünnep,advent, karácsony/.Olvass tovább