Bemutatkozás

A szigethalmi Sziget Néptánc Egyesület a néphagyományok megismerését, megőrzését – a néptánc és népzene segítségével – annak megismertetését vállalta fel feladatául.dscf2703

Egyre nagyobb sikerrel haladnak már ezen az úton megalakulásuk (2001.) óta. Tagjaik között a 14-tõl 50 éves korosztályig találhatók táncosok, akik minden héten lelkesen vesznek részt a próbákon.

Egyesületünknek minden évben igen sok fellépése van, nemcsak a Csepel-sziget és a Kis Duna mente településeinek rendezvényein, hanem évek óta visszatérő vendégei vagyunk Ajakon az Országos Lakodalmas Fesztiválnak, a lengyelországi Jaworzno Arató ünnepének és a székelyföldi Oroszhegy Nárcisz Fesztiváljának.

Egyre bővülő repertoárunkat a decemberi „Művészeti Nap” keretében mutatjuk meg nagyszámú lelkes közönségüknek, ahol az új táncok mellett baráti vendég együttesek és előadók műsorával színesítik az estet.

Táncaink között megtalálhatók a Kárpát–medence legszebb táncai és legjellemzőbb szokásai egyaránt. (pl: Szanyi táncok – Rábaközi hagyományokból; Szatmári táncok – Egy falusi disznóvágás hagyományai; Dél-Alföldről Betlehemes szokások; ezen kívül Mezőföldi táncok, Bodrogközi táncok; Mezőségi táncok; Nagyecsedi táncok, stb…)

Az együttes folyamatos magas szintű szakmai munkáját Kakuk Pál táncpedagógus, a Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagjának szakmai vezetése biztosítja.

Vezető: Kakuk Pál – +36(70)978-33-25

Az egyesület székhelye: 2315 Szigethalom, Kassai utca 3.